Tegnap sikerült összehoznom a második edzést is. Az első felében anyukám tologatta Benit babakocsiban, én pedig oda-vissza futottam. De mivel nem volt így túl hatékony a dolog, ezért a második felében babakocsival futottam. Így jobban oda kellett figyelnem az útviszonyokra, de összességében jó volt. Jól bírtam a terhelést, nem fulladtam ki. Tényleg fontos, hogy olyan sebességgel fussunk, hogy mellette akár beszélgetni is tudjunk.

A második edzés 1 perc futás után 1 perc séta blokkokból áll, amit 12-szer kell ismételni. Ezúttal az Endomondo alkalmazást próbáltam ki és működött. A 24 perces mozgás alatt 2,05 km-t tettem meg. Tehát ez még igencsak távol áll az 5-től. Az első edzések tehát tényleg csak a futáshoz szokatásról szólnak.

Tegnap nem éreztem semmi különöset, nem voltan nagyon kidögölve, nem fájt semmim. Viszont ma reggel, ahogy lábra álltam, picit sajgott a térdem. Ez sajnos egész nap így maradt. Olvastam valahol korábban, hogy mozgás után leginkább két dolog miatt fájhat a térd. Egyik ok a túlerőltetés, a másik pedig a porc erősödése, épülése. A másodikban reménykedek. Az első lehetőségen is gondolkozok, hiszen még mindig van rajtam súlyfelesleg a szülés óta. De pont emiatt nem akartam beleugrani valmi nagyon erős edzésbe, amit régen simán bírtam volna. Fontos a fokozatosság, hiszen a terhesség során eléggé elszoktam a rendszeres mozgástól a sok fekvés miatt. Na majdmeglátom, hogy holnap hogy leszek...

Az edzésterv szerint ma pihenő nap van, vagy valami más sportot űzhetek. Nemtudom mennyire számít sportnak a gyaloglás a babasétáltatással, de az megvolt 1x20 perc és 2x15 perc (a többi része megfeszített ácsorgás volt :D). Holnap pihenőnap (sétálni ígyis-úgyis fogok) és csütörtök a következő futónap. Csak annyi a bibi, hogy a csütörtök elvileg spinning nap, szóval lehet, hogy átszervezésre lesz szükség.

Semmiképp és igen! :) Tegnap (szombat) délután megvolt az első futóedzésem. Gyerek nagyizott, én a kedvessel indultam útnak. A futópályára indultunk, de ott 20 centi mély sártenger fogadott minket. Úgy döntöttünk, hogy útszéli futkározás lesz az egyik hátsó úton. Ez annyiból volt necces, hogy mivel nem egyforma a tempónk, ezért egyikünknek igazodnia kellett a másikhoz, mert nem akartunk külön futi. A leggyengébb láncszem elvén az én tempóm lett a meghatározó.

Az első edzés egy elég könnyű rávezető alkalom. 1 perc futás után 2 perc séta a fő program, amit 8-szor kell ismételni. A tempót úgy kell megválasztani, hogy közben simán tudjunk beszélgetni is.

A futást jól bírtam, a sétákat mégjobban. Az edzés végére kellemesen elfáradtam. Felraktam a telóra a RunKeeper alkalmazást, de valami gikszer folytán csak az időt mérte nekem. A GPS pontosság nem volt megfelelő az alkalmazás szerint, ezért nem mért se távot, se sebességet, csak időmérésre tudtam használni. A következő alkalommal az Endomondo-t fogom kipróbálni, hátha jobban bejön.

Így a futás másnapján izomlázam nincs, szóval tényleg egy könyű kis kezdésről volt szó. Az edzés terv szerint holnap aktuális a következő alkalom. Remélem összejön. Elsőkörben kipróbálom, hogy babakocsival tudok-e kényelmesen futni, ha nem jön össze, akkor valakitől kérek 30 percnyi babapesztrát.

Ez már a nátha 5. napja. Beni még mindig nyűgös és bújós. Az előbbinek kevésbé örülök, a bújósság viszont nagyon cuki. Napközbeni alvásai (egyéni)rekordokat döntögetnek. Az eddig jellemző fél órákból másfél-2 órás alvások lettek. Ilyenkor megpróbálok én is pihenni, mert a fej- és torokfájás engem sem kímél.

Nahát, most látom, hogy már majdnem egy teljes éve nem írtam semmit. Beni természetesen azóta már megszületett, már épp annyi időt töltött el kint, mint bent, tehát 9 hónapos.

Most abból az okból kezdem újra az írást, hogy kitűztem magamnak egy célt és szeretném itt is megörökíteni az addig vezető utat. A cél: 2 hónap múlva lefutni egyben 5km-t tüdőkiköpés nélkül. 6 hetes edzéstervet találtam, ehhez fogom tartani magam. Jelenleg nátha miatt fetreng az egész család, így az ehét keddre tervezett kezdés kicsit tolódik. Ezért is 2 hónap a célidőpont és nem 6 hét. Tehát április 23-ig meg kell ejtenem egy 5km-es futást. Hajrá...

Terveim szerint sétaidőben fogok futni, tehát babakocsis futkosás lesz. Még nem 100%, mert tesztelni kell, hogy a babakocsink hogy bírja a terepet. Ha nem kompatibilis a futással és a futópályával, akkor kénytelen leszek segítséget kérni a futóedzések megvalósításához.

Néhány éve, a fősuli alatt 3-4 km futás simán ment, így inkbb újrakezdőnek érzem magam. Spinningre már járok néhány hete és az egy órás edzés nem okoz gondot, így reménykedek benne, hogy az első 1-2 hét edzései meg se fognak kottyanni. De szeretném betartani a fokozatokat, hogy visszaszokjon a testem a futáshoz, nehogy sérülés legyen a dologból.

Igyekszek majd minden edzésről egy rövidebb-hosszabb bejegyzést írni.

A hét elején védőnőt és nődokit is látogattam. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a lehető legjobban vagyunk mind a ketten. A méhszáj is teljesen zárt. Kikérdeztem a dokit a sportolással kapcsolatban. Az volt a véleménye a dologról, hogy amennyiben nem bungee jumpingolni szeretnék, nyugodtan sportolhatok bármit. Tehát nincs több kényszerpihenő! Hurrá!!

Még a kutya házhozjövetele előtt gondosan utánaolvastam annak, hogy mi a teendő, ha felnőtt kutya van a családban és kisbaba van érkezőben. Ezek alapján a következő teendők várnak ránk:

Elsősorban fontos dolognak tartom, hogy a kutyaszőrrel kezdjünk valamit. Ezt már jóval a baba születése előtt kell megkezdeni, hogy a kutya is és mi is hozzászokjunk az új napi rutinokhoz. Ami sajnos nálunk nem volt rendszeres, az a fésülés. Rövidszőrű az eb, ezért nem tartottam annyira fontosnak a gyakori fésülgetést, hiszen nem lesz csomós a szőre, semmi látványos dolog nem történik, ha kihagyjuk. Persze hullik a szőre és ez meglátszik lakásszerte, gyakrabban kell takarítani.
Ezzel kapcsolatos terv a napi fésülés. Így rögtön a kutyáról szedjük össze az elhalt szőrszálakat, nem a padlóról és egyéb helyekről. Hamarabb is eszembejuthatott volna... :)

Másik előkészület a "helyedre" vezényszó tudatosítása a dögben. Eddig is használtuk már, de mivel alapjábavéve nagyon jólnevelt kutyáról van szó, ezért ritkán volt erre szükség, így annyira nem megy még készségszinten a dolog. Ennek a begyakorlását is megkezdtem már vele.

A harmadik dolog még a baba születésére vár. Szükség van hozzá egy tetrapelenkára, amit az első korházi napon fogunk használni a babánál. A lényeg, hogy a pelus átvegye a baba illatát és ezt a pelust a párom majd még a kórházi tartózkodásunk alatt odaadja a dögnek. A kutya játszat az anyaggal, az onnantól kezdve az övé. Ezáltal állítólag a kutyus megismerkedik a baba szagával, így az első találkozáskor már nem lesz neki teljesen idegen a gyerek. Ehhez már kiválasztottam egy pelenkát és tervezem, hogy hímzek bele valami kis jelet vagy egyéb módon megjelölöm. Tudom, hogy ezutóbbi nem szükséges, de mégis jóérzéssel tölt el ez a fajta készülődés is. Lehet, hogy egy csontot fogok ráaplikálni. :)

A negyedik teendő saját találmány. Az elmélet a következő: a gyerek hazahozatalakor nem visszük fel a babát úgy a lakásba, hogy a kutya ott találkozzon vele először. Ugyan eddig csak kutyás megfigyelések vannak ezügyben, de az a tapasztalat, hogy a dögi könnyebben elfogadja az új jövevényt a lakásban, ha még a területén kívül találkozik vele és együtt visszük őket fel. Így hát ha megérkeztünk a kocsival, akkor valaki leszalad a kutyával, megmutatjuk neki a kisfiút és együtt indulunk haza.

További intelmek még a kutya-gyerek kapcsolathoz:

• soha ne hagyjuk őket kettesben
• a kutyának tabu a gyerekágy, a cumi és egyéb szenzitív holmik
• a gyereknek tabu a kutyatál és esetleg a kutya játékai
• a kutyában tudatosítani kell, hogy ő van a rangsor legalján, a gyerek is jóval fölötte áll

Ezekhez igyekszünk tartani majd magunkat.

Elérkeztünk végre ide is. Ahogy barátnőm mondja, szinte még csak tegnap csináltuk a tesztet. :) Már csak 3 hónap van hátra a szülésig.

Gyűlnek a babadolgok a lakásban. Lassan nem ártana legalább egy új szekrényt beszerezni, mert nem tudom már hova pakolni a holmikat. Nagyjából az összes babaruha megvan már, ezek egyszerre érkeztek hozzánk egy szép nagy dobozban. Nagy élvezettel nézegettem végig a ruhácskákat, de utána vissza is kerültek a dobozba, nincs még máshol helyük. Még 1-2 kissapka hiányzik.

Van már kistakarója, mózeskosaraa kissrácnak. A hordozókendő is a polcon van már. Alakulunk. :)

A kutya megintcsalk befészkelődött kettőnk közé. Szerintem kicsit megkönnyebbült, ugyanis ma elég súlyos kérdések merültek fel vele kapcsolatban. Konkrétan az ivartalanításról van szó. A kisdög mintha csak tudta volna, hogy mekkora tétje van a beszélgetésünknek, úgy kuporgott az ülőpárna közepén.

Kölyök korában én magam szorgalmaztam az ivartalanítását, de a férfiúi szolidaritás megmentette. Úgy gondolom, hogy néhány hónaposan még van értelme egy ilyen műtétnek, amikor még nem kezdtek el vele játszadozni a hormonok. De annakidején le lettem szavazva. Most már elmúlt 3 éves, kialakult személyisége van. Nem hiszem, hogy bármi változást el lehetne érni az ivartalanítással (és őszintén szólva, nem is szeretném, ha megváltozna). Nem egy kutyáról hallottam, akik felnőt korukban átestek a műtéten és bizony utána is szerették hajkurászni a lányokat és a többi kan kutyához is ugyanúgy álltak hozzá, mint a beavatkozás előtt. Akkor miért is kellene kitennünk egy altatásnak és a nyírbálásnak?

Párom vetette fel az ötletet, hogy talán a baba születése előtt nem ártana egy ivartalanítás (megjegyzem nagyot csodálkoztam rajta). Még folynak a tárgyalások, de jelen pillanatban a mérleg nyelve eléggé a "maradjon minden szerve a helyén" felé billen. A jövőhéten lehet, hogy felveszem a kapcsolatot az állatorvossal, hogy mi a véleménye a dologgal kapcsolatban.

Gondoltam rá, hogy írok egy pro-kontra listát, de jóformán csak ellenérvek jutottak eszembe, így ez most kimarad.

A második trimeszter tényleg eléggé eseménytelennek tűnik eddig. Még nem akkora a pocakom, hogy az esetek nagytöbbségében zavarjon, így néha sikerül egy kicsit meg is feledkeznem róla. Ha fekvő vagy ülő helyzetben vagyok és a baba se mocorog épp, akkor nemigazán jut eszembe. Egészen addig, amíg ki nem találok valamit, amihez sürgősen fel kell(ene) pattannom. Ilyenkor rögtön jön a fékező tényező, ugyanis az elmúlt hetekben egyre inkább nehezebb a felkelés. Hol itt nyom, hol ott húzódik. Ettől bármire alkalmas vagyok, csak épp a felpattanásra nem. Ilyenkor magamban szinte mindig felteszem a kérdést (és már hangosan is egyre többször), hogy vajon mi lesz később, amikor már igazán nagy lesz a hasam?? Néha már csak nevetni tudok magamon, sose hittem volna, hogy ilyen nehézkessé válok valaha is. :)

Tegnap este előszedtem a hordozókendőt, gondoltam itt az ideje gyakorolni a kötési módokat. A bölcsőtartással kezdtem. Szépen haladtam a papír szerint, már elsőre is egész jól sikerült. Persze ki kellett próbálnom, hogy hogy kell beletenni a babát. Ehhez egy lila plüss elefánt volt a segítségemre. :D Igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogy egy igazi babával kell. Úgy vettem fel a kanapéról, ahogy azt a szülésfelkészítőn tanultuk. Beleigazítottam a "babát" a kendőbe, gondosan figyelve arra, hogy az orrmánya még kilógjon belőle, hogy rendesen kapjon levegőt. :D
Még vagy háromszor megismételtem a kötést. A második alkalommal már csak a csúszó csomóhpz kellett belelesnem a leírásba, szóval úgyérzem fejlődőképes vagyok. :) Úgy gondolom, hogy az elefánt hordozásigényét maradéktalanul sikerült kielégítenem erre a hétre, így a következő gyakorlást csak a jövőhétre tervezem.

Délután 4-kor ágyban fekszek. Eddig nagyon nem voltam oda az ötletért, hogy ágynyugalomra ítéltek. Úgy éreztem, hogy minden rendben van velünk, jól vagyunk mindketten. Akkor miért kellene annyit feküdnöm, nemigaz? De tegnap délután rámtört egy nem túl kellemes alhasi szurkálás/nyilallás érzés, ami néhány órán keresztül elő-elő fordult. Sikerült ágybakényszerítenie, minek hatására (és hála a magneB6-nak) javult a közérzetem. Mára már teljesen jól vagyok, nem fáj semmi, de valahogy mégis marasztal az ágy.

Szóval délután négykor ágyban fekszek, de egyszercsak jön az ötlet, hogy fel kell kelni, kell valami kaja a konyhából. De ehhez fordulni kell! Így hát jobb oldalamról átdobom magam a hátamra, derekam huppan az ágyon. A hasam követi a mozdulatot, de nem elégszik meg ennyivel, amint a legalacsonyabb pontra ér, már pattan is fel a levegőbe, hogy utána újra és újra megismételje a mutatványt. A pocakom, mint valami labda, úgy pattog-rugózik néhányat az ágyatérés után. Szinte külön életet él néha.  Nagyot nevetek rajta, viccesen néz ki. Majdnem el is felejtem, hogy hová indultam, na de a kismama étvágya nagy úr...

Még mindig alig merem elhinni, hogy ez velem történik. Annyi éve vártam erre az időszakra, számtalanszor képzeltem el, hogy mi lesz, ha... És most itt vagyok a kellős közepén és tudom-érzem, hogy most tényleg itt van az ideje, minden rendben van és sikerül. Csak annyi rosszat hallani, hogy még mindig nem merem elhinni, nem tudom felfogni.

Persze ez teljesen természetes dolog. A világ rendje. Az ember terhes lesz és "röpke" 40 hét után már ott is van a kezében a saját gyereke. De innen a 23. hétről nézve ez még nagyon messzinek tűnik és annyi minden közbejöhet. Sajnos nagyon sok helyről ez áramlik felém. Pedig nem ez az általános, nem igaz? Az általános az, hogy a nő teherbe esik, végigviszi a 36-40 hetet, minden ok, majd egy egészséges csecsemővel a karján ér haza. Szóval ebben bízok én is. És bármennyire jó érzés, amikor itt mocorog a gyerek a hasamban, de mégis siettetném az időt, legyen gyorsan május, hogy végre karomban tarthassam az egészséges kisbabámat.

Miért is kezd az ember írni? Valami érdekes történt vele? Valamin nagyon jár az agya és így keres megoldást? Netán unalomból? Egyéb lehetőség?

Ha valami bánt, ha valami foglalkoztat és épp nem szívesen osztanám meg senkivel a gondolataimat, akkor rendszerint tollat és papírt ragadok és írok, csak írok és írok. Az első mondatok rendszerint elég kuszák. Olyasmivel kezdem, hogy "na és most elkezdem leírni a gondolataimat" vagy "nem biztos, hogy az összes mondat fedi a valóságot" stb stb. Ilyenkor azt szoktam érezni, hogy ezzel felmentést adtam magamnak az elkövetkező sorok/oldalak tartalma miatt. Aztán csak dőlnek a gondolatok. Csapongok egyik témától a másikig, majd vissza-vissza kanyarodok az eredeti gondolatmenethez. A végén már azt veszem észre, hogy egy valaki jár az eszemben, valakinek meg fogom mutatni az irományt és én épp egy neki szóló levelet írok. Van, hogy jobb, ha nem olvassa el az illető, mert csak sértődés vagy bánat lenne belőle. Van, hogy úgy érzem, ezt most mindenképp el kell olvasnia a címzettnek, akármennyire kusza is. Előfordul, hogy nem kellne, de mégis megmutatom neki.

Hogy ezt most miért írtam le? Talán mert történ velem valami érdekes? Vagy csak egyszerűen ez járt most a fejemben? De lehet, hogy csak unatkoztam? Van még egyéb lehetőség?

Ez az első. Még nem tudom, hogy fogom-e használni, de kíváncsiságból létrehoztam a blogot. Ha már így sikeresen létrejött: íme, itt egy bejegyzés. :)