A kutya megintcsalk befészkelődött kettőnk közé. Szerintem kicsit megkönnyebbült, ugyanis ma elég súlyos kérdések merültek fel vele kapcsolatban. Konkrétan az ivartalanításról van szó. A kisdög mintha csak tudta volna, hogy mekkora tétje van a beszélgetésünknek, úgy kuporgott…

A második trimeszter tényleg eléggé eseménytelennek tűnik eddig. Még nem akkora a pocakom, hogy az esetek nagytöbbségében zavarjon, így néha sikerül egy kicsit meg is feledkeznem róla. Ha fekvő vagy ülő helyzetben vagyok és a baba se mocorog épp, akkor nemigazán jut eszembe.…

Délután 4-kor ágyban fekszek. Eddig nagyon nem voltam oda az ötletért, hogy ágynyugalomra ítéltek. Úgy éreztem, hogy minden rendben van velünk, jól vagyunk mindketten. Akkor miért kellene annyit feküdnöm, nemigaz? De tegnap délután rámtört egy nem túl kellemes alhasi…

Még mindig alig merem elhinni, hogy ez velem történik. Annyi éve vártam erre az időszakra, számtalanszor képzeltem el, hogy mi lesz, ha... És most itt vagyok a kellős közepén és tudom-érzem, hogy most tényleg itt van az ideje, minden rendben van és sikerül. Csak annyi rosszat…

Miért is kezd az ember írni? Valami érdekes történt vele? Valamin nagyon jár az agya és így keres megoldást? Netán unalomból? Egyéb lehetőség?Ha valami bánt, ha valami foglalkoztat és épp nem szívesen osztanám meg senkivel a gondolataimat, akkor rendszerint tollat és papírt…