A kutya megintcsalk befészkelődött kettőnk közé. Szerintem kicsit megkönnyebbült, ugyanis ma elég súlyos kérdések merültek fel vele kapcsolatban. Konkrétan az ivartalanításról van szó. A kisdög mintha csak tudta volna, hogy mekkora tétje van a beszélgetésünknek, úgy kuporgott az ülőpárna közepén.

Kölyök korában én magam szorgalmaztam az ivartalanítását, de a férfiúi szolidaritás megmentette. Úgy gondolom, hogy néhány hónaposan még van értelme egy ilyen műtétnek, amikor még nem kezdtek el vele játszadozni a hormonok. De annakidején le lettem szavazva. Most már elmúlt 3 éves, kialakult személyisége van. Nem hiszem, hogy bármi változást el lehetne érni az ivartalanítással (és őszintén szólva, nem is szeretném, ha megváltozna). Nem egy kutyáról hallottam, akik felnőt korukban átestek a műtéten és bizony utána is szerették hajkurászni a lányokat és a többi kan kutyához is ugyanúgy álltak hozzá, mint a beavatkozás előtt. Akkor miért is kellene kitennünk egy altatásnak és a nyírbálásnak?

Párom vetette fel az ötletet, hogy talán a baba születése előtt nem ártana egy ivartalanítás (megjegyzem nagyot csodálkoztam rajta). Még folynak a tárgyalások, de jelen pillanatban a mérleg nyelve eléggé a "maradjon minden szerve a helyén" felé billen. A jövőhéten lehet, hogy felveszem a kapcsolatot az állatorvossal, hogy mi a véleménye a dologgal kapcsolatban.

Gondoltam rá, hogy írok egy pro-kontra listát, de jóformán csak ellenérvek jutottak eszembe, így ez most kimarad.